minden ömlesztve
01. 05., 22:31 • • 0 komment

el canto del loco – tremendo
na oké, túléltem az első két napot. de még a neheze hátravan. :| holnap lesz a magyar tételfelelés, egt dolgozat, pénteken magyar doga, meg az első világháború töriből, aztán jövőhéten magyar kiselőadást tartok és valszeg még egy egt doga. ebből a töri az ami úgy tényleg jó. azt egészen megszerettem idén, javítottam is egy kerek jegyet tavaly évvégétől. matektól előre félek, hogy mit talál ki hápuszisz dzsó, de hát van két hármasom meg egy egyesem, a félévi kettesemet már nem veheti el. :”D angol ötös meglesz, szakmai is ötös lesz, egyedül ez a rohadt egt ami frusztrál. na mindegy, majd lesz valami… ha jövőhéten írunk a munkapiacból még az jó lenne, mert azt eddig még tudom. :”D
egyébként nagyon jól indult a suliban ez az év, első nap rögtön el is aludtam. xD előtte 3-4 körül sikerült elaludni (a szünet hatása), és hatkor keltem… felültem az ágyban, szétnéztem, aztán álmos kittu legyőzte okos kittut és írtam egy smst esztynek, hogy csak a 9-es busszal megyek be. xD ma reggel megint lekéstem egy buszt, de suliba pont beértem még. nem tudom mi van most a tanárokkal, de mindegyik be van kattanva. -.- tesi is. mehetnének már sítáborba, de majd 2-3 hét múlva húznak el csak. -.-
annyira jó, tesómék teljesen komolyan mondták ezt a görögország dolgot. *.* most úgy néz ki, hogy május 26-án megyünk és egy hétig maradunk. és busszal megyünk. :D már most készülnek rá. négyen megyünk, de csak hármunknak van ipod szóval tesóm férjének még szerezni kell egyet. :”D viszem majd a drága jó szóbeli tételeimet is, hurrá.
jaa és egyre jobban szimpatizálok ezzel a marketing szakkal. vagy az idegenvezetővel. és kezdek lemondani a kommunikáció és médiatudományról. a nyelvvizsgának pedig pénteken lesz eredménye. istenem, annyira félek tőle, hogy megbuktam. :| nagyon nem érzek semmit, nem akarok sem csalódni, sem csalódást okozni és áá. olyan gyomorgörcsöm lesz egész nap, szerintem minden szünetben ott fogok ülni a netes gépeknél a suliban, hogy várjam. :”D