179. – 2012

01. 01., 19:17 • , 0 komment

Boldog új évet, emberek!

Vége 2011-nek. Nem igazán erre számítottam, hogy őszinte legyek. Nem húzom le teljesen az évet, a második felében elkezdtek megindulni a dolgaim és szerencsére azóta is csak előre tekintek.

Van egy pár tervem 2012-re is, tenni fogok azért, hogy be is jöjjenek a számításaim. Vagyis megpróbálom majd.

Először is, újra beadom a jelentkezési lapot az egyetemre, de most Koppenhágába. Nem is tudom mit gondoltam Roskilde-vel kapcsolatban, amikor itt van ez a nagyszerű főváros, ahova bejutok 25 perc alatt és oda is járhatok.

A következő nagy dolog, hogy elköltözök tesómtól egy külön lakásba, ahol teljesen a magam ura lehetek.

Nyáron az ott töltött idő alatt minden lehetséges helyszínt meglátogatok, ami Madridban fontos. Beleértve Móstolesben a Casillasról elnevezett utcát is.

Eljutok az egyik kedvencem koncertjére. Nem tudom hova, mikor, kiére. De most már muszáj. Bár talán azt is írhattam volna, hogy eljutok egy akármilyen koncertre, olyan régen voltam.

Most így hirtelen ennyi jutott eszembe. Nem is olyan dolgok ezek, amik végrehajthatatlanok, mindegyik teljesen elérhető. Szinte csak egy karnyújtásnyira vannak. Úgyhogy VAMOS!

5/512345