mindenféle érdekfeszítő dolog

08. 12., 15:14 • , , , 10 komment

Előre szólok, ezt a bejegyzést egy tumblrös ember váltotta ki belőlem, muszáj leírnom. Foci téma, még az elején tisztázom, hogy menekülhessen, aki akar. Nos, aki maradt, szép délutánt, bele is kezdek. :D Én megértem, ha az emberek nem szeretnek egy-egy játékost, csapatot, nekem is van sok ilyen, például én sem kedvelem a Barcelonát, vagy az Intert, sem Messit és Ibrát. Az elsőnek egyértelműen a Real Madrid imádatomhoz van köze, de erről majd később, az Inter pedig egyszerűen nem szimpatikus (sem az egész olasz foci, a focistákkal együtt). Mégis van bennem annyi tisztelet, hogy ha már ezt érzem, nem szidom őket MINDENHOL nyilvánosan. Persze az más, amikor Fruzsinával, vagy akárki mással beszélgetünk MSN-en, vagy Facebookon hülyéskedünk, mert az kettőnk között megy, ő is így van velük. De ez, hogy valaki ennyire hülyén megindokolva utáljon valakit nevetséges. Még ha Cristiano Ronaldoról is van szó. Nem, ez nem az ő védelméről fog ez szólni, mert őszintén, hiába játszik a Madridban nem a kedvencem, de már nem is utálom, hiszem szerzi a gólokat, ami fontos (a győzelemhez pedig elengedhetetlen, haha).

Szóval a bizonyos indokok ezek voltak:
a., a világbajnokságon kiábrándítóan játszott
b., túl sok hajzselét használ (!!!)
c., nem passzolja a labdát, sokat lő kapura és mégis hibázik
d., színészkedik.

Az illető kedvenc játékosa egyébként Fernando Torres, akit én is nagyon szeretek a válogatottban (Liverpool meccseket annyira nem nézek). De ha megnézzük ezeket a csodálatos indokokat, amiket ő felhozott Ronaldo ellen… Torres sem volt a legjobb formájában a VB-n (sajnáltam is, látszott rajta, hogy mennyire akar, megérdemelte volna), ő is ugyanúgy használja a hajzselét, a passzolás sem mindig megy és igen, a színészkedés sem hiányzik, ahogy sehonnan sem, mindegyik focistában megvan ez a hajlam. (Még San Ikerben is.) Most akkor kérdezem, hogy miért is utálja akkor a portugált?! De ezt persze nem lehet felhozni neki, mert akkor nem vagy egy “kibaszott spanyol rajongó”, hogy mered? Túlzás, hogy ezen így felhúztam magam, tudom, de már annyira elegem van ezekből az emberekből, hogy az hihetetlen…

A másik pedig, visszatérve egy kicsit, a Real Madrid – Barcelona dolog. Ugyanez az ember egyszerre imádja mindkét csapatot. Furcsa nem? Általában az emberek tudják, hogy ennek a két csapatnak a szurkolói nem éppen szívlelik egymást… Vagy leginkább egymás csapatát. De nem, ő egyszerre tartozik mindkét rajongói táborba. Szerintem ez NAGYON nem helyes. Ugyan már. Miről is van itt szó? Arról, hogy egyszerre szerelmes Sergio Ramosba és Gerard Piqué-be. Ennyi az egész, a focit magasról leszarja, mint sportot. Annyira nem szeretem az ilyet… Oké, a válogatottban én is szeretem őket, de ettől nem kezdem el azt híresztelni, hogy Úristen, Barca fan vagyok, Úristen! Ilyen nincs, egyszerűen nincs. Főleg, aki ismeri ennek a rivalizálásnak a hátterét, még úgy rendesen a dolgokat… Nem véletlenül alakult ez ki!

Na jó, oké, elég. Muszáj volt ezt leírnom, ráadásul most a net is hülye megint… a gépet is újraraktam, a DW-t meg nem tudom letölteni a szar net miatt… YAY.

Mivel tegnap elfelejtettem, most kettőt hozok:

Day 05 – A picture of somewhere you’ve been to
Görögország (Korfu), egyszerűen imádom és gyönyörű, alig várom, hogy visszamehessek.
Korfu

Day 06 – Favorite super hero and why
Nem igazán szuperhős, de nekem tuti ő az első, ezzel pedig van egy olyan érzésem, hogy nem vagyok egyedül… :D Iker Casillas, a spanyol válogatott és a Real Madrid első számú kapusa, aki annyi góltól mentett meg minket! Ez az oka, azt hiszem érhető. :D

És mivel mire ezt el akartam küldeni teljesen elment a net, itt van a mai napra is. -.-
Day 07 – A picture of someone/something that has the biggest impact on you
Paramore

9/9123456789